Mélyül az LMP válsága: a teljes Vas vármegyei elnökség elhagyta a pártot
Az elmúlt hónapokban sorra hagyták el a pártot legismertebb politikusai.
A Magyar Közlönyben elérhető a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) költségvetése – reagált a minisztérium az Együtt képviselőjének a bejelentésére, aki elmondta: a párt az adatvédelmi hivatalhoz fordulnak, hogy a KKM több, a működéséhez kapcsolódó közérdekű adatot hozzon nyilvánosságra.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) költségvetése törvényben rögzített, a Magyar Közlönyben mindenki számára hozzáférhető – reagált a KKM Hajdu Nóra, az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnökségi tagjának szombati kijelentéseire.
A KKM közleményében hangsúlyozta, hogy a nagykövetek kinevezése hivatali rend szerint zajlik, az életrajzokat a külügyi bizottság tagjai megismerhetik. Az afrikai és a latin-amerikai gazdasági folyamatok pedig nem titkosak – folytatták –, és a kormány ezek alapján döntött a déli nyitás mellett.
Hajdu Nóra szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy pártjuk bírósághoz és az adatvédelmi hivatalhoz fordul annak érdekében, hogy a minisztérium nyilvánosságra hozzon több, a működéséhez kapcsolódó közérdekű adatot.
A KKM reagált Szél Bernadettnek, az LMP társelnökének szombati közleményére is, amelyben azt írta, hogy bírósághoz fordulnak, mert a tárca indoklás nélkül megtagadta „a moszkvai vízumkiadási botrány” ügyében született belső vizsgálati eredmények kiadását. A Külgazdasági és Külügyminisztérium mindig az előírásokat betartva jár el, a bírósági döntéseket pedig mindig tiszteletben tartja – írták.